A kulcsos ház asszonya már régóta az emlékeiben él; a jelenre alig figyel, nem érti, nem látja igazán. Egy turistaparadicsomban lakik; körülötte hegyek, vendégházak, és egy kevés helyi ember, akik a városig menekülnek a tél elől.
Napjai nagy részét szobái közt bolyongva, olykor ébren álmodva tölti; időnként a kapuban álldogál, átvesz kulcsokat üresen mosolygó ismeretlenektől, akikkel soha többé nem találkozik újra. A kulcsokkal visszasétál a házba, és nem kerül elő másnap reggelig.
A lakás egy négyszögletes porta, mohás palatetővel, kissé esetlenül karban tartott udvarral-kerítéssel. Belülről senki más nem látta ugyan, de száz meg száz kulcsot rejt. A környék majd' összes ajtaját ki lehetne nyitni velük. Évek hosszú sora óta gyűlnek, várnak egy zár ölelésére - hiába.
A kulcsos ház asszonya szürkületkor magára ismer a tükörben, és elborzad. Kegyetlen hozzá az idő. Emlékszik a palotára, mely az övé volt, és dühödt, mert szolgái szétszéledtek, és udvarát a gaz veri fel, koccanó kupák és zengő dal helyett. Takarítani próbál, majd kifullad, és megdícséri magát, amiért előrelátóan csak két cselédszobát fűt, és nem az összes lakosztályt - hatalmas kell, hogy legyen a palotája, hisz rengeteg a kulcs, és mindhez ajtó dukál. Kicsit együtt érez ilyenkor a cselédséggel, aki most nyilván a világot járja, kisebb palotát keres. Próbálja számát venni a kulcsoknak, de a gondolat, hogy palotája nagyságának így híre megy, nem hagyja nyugodni.
Úgy dönt, elejét veszi a bajnak, és szemmel tartja a házat. A kerítéshez sétál, és bár ő sem tudja miért, vagy hogyan, de úrasszony ismét - jelenlétének ereje félresöpri minden tolvaj akaratát, akik egyenként háza elé járulnak, és az elbájoltak unásig ismert, ócska hazugságai közt átnyújtják kulcsaikat, majd távoznak.
Mire lebukik a nap a hegyek mögött, már nehéz a köténye. Visszasétál a házba, megnyugodva, és ébren álmodik bálról és lakomáról... majd jő a szürkület, az eszmélés, és kezdődik mindez elölről megint.
A kulcsok csak gyűlnek bent a házban. A turisták mind azt hiszik, visszatalál majd vendéglátójuk kezébe; a vendéglátók egykedvűen veszik tudomásul, hogy a városi emberek feledékenyek, és már nem is törődnek a zárak cseréjével. A kulcsos ház asszonya pedig ébren álmodik tovább, egészen szürkületig.
No comments:
Post a Comment