Dömös Sándor, 17 éves

Tisztelt szülők,

Sándor az iskolai ünnepségen szakadt inggel, koszosan jelent meg. Amikor felelősségre vontuk, csak a vállát vonogatta, ezért igazgatói megrovásban részesítem.

Kérem figyeljenek oda jobban gyermekükre, mert mostanában feltűnően szétszórt, figyelmetlen, és többször előfordult, hogy elaludt óra közben. A korábban kitűnő iskolai teljesítménye kerülhet így veszélybe.

Üdvözlettel,

Rékásné Szabó Viola

igazgatónő

(...)

Sándorral valami tényleg nincs rendben.

Vegyük például a fizikát. Korábban imádta, de most akárhányszor veszi a kezébe a könyvet, fejfájást kap a képektől, és összefutnak a betűk a szeme előtt. Emlékszik a bemagolt képletekre, de nem képes használni őket - bár a múltkor még meg tudta írni a thermodinamikát hármasra, de csak miután addig szorította a forró radiátort, amíg könnyezni nem kezdett a szeme a fájdalomtól.

A versek pedig, amiket eddig teljesen feleslegesnek tartott, elkezdtek beszélni hozzá. Ki sem kell nyissa a könyvet. Magyaron muszáj; olyankor a fülére szorított kézzel, sápadtan üli végig az órát. A tanárnak fel sem tűnik, hisz eddig sem nagyon figyelt. Csak leszidta, amiért újabban minden szerdán lóg. Most mit mondjon neki? Hogy minden szerda könyvtári óra, és ő nem tudott meglenni abban a hangzavarban?

Ilyenkor csak az segít, ha az erdőig fut. A fák között nincsenek versek, csak mókusok meg levelek. Ott csend van. Olyankor fulladni sem szokott.

(...)

Álmában, amikor fullad, mindig a város alatt jár. Mindig más miatt kell lemennie, és már előre retteg, mert tudja, hogy fel fog ébredni, és nem kap majd levegőt.

A szüleinek nem beszél róla. Megvan a maguk problémája, nem akarja, hogy ebből is veszekedést csináljanak. Annának sem meri elmondani, még a fejében sem.

Sándor szerelmes. Kinézte magának Annát, és eldöntötte, hogy szeretni fogja; azóta vele beszélget, de csak képzeletben persze. A többi lány nem érdekli, még azok sem, akik meg őt nézték ki maguknak. Sándor hűséges típus. Ezt is eldöntötte.

Néha megpróbál visszaemlékezni a lányokra, akikbe korábban szerelmes volt, de olyankor olvasnia kell, aztán futnia. Pedig fontos lenne, hogy az eszébe jussanak, de már nem tudja, miért. Ez megijeszti; mostanában cetlikre írja, mikre kell még emlékezzen, de valami történt a kézírásával, mert vannak cetlik, amiket mintha egészen más betűkkel írna. Ezeket később nem is tudja elolvasni.

(...)

A versek előtt elég volt, ha kinyitotta éjszaka az ablakot. Mióta megtanultak beszélni a kötetek, már az sem segít, ha csak lemegy a ház elé; ki kell sétáljon az erdőig.

Ma is az erdő szélén áll, a Hadházi végén. Esős éjszaka van; lába körül kövér, narancs tócsákba gyűlnek a hidegen koppanó cseppek. Remeg.

Előtte Anna. Lehet köztük vagy húsz méter. Sándor levegőt sem mert venni, mióta befordult a sarkon, nehogy észrevegyék.

Anna megigézve bámulja egy huszonéves srác szemét. Kéz a kézben ülnek egy padon a játszótér előtt. A srác dohányzik; tarkóján hamis-kéken villog egy tetovált sárkány feje.

- Kérsz? - néz le Annára. A lány tétován bólint. A srácot akarja, nem a cigarettát, villan át Sándoron. A gyomra ökölnyire szűkült.

- Igen.

El kell forduljon, ahogy a srác előre hajol, és Anna szájába csókol. Ahogy visszanéz, még látja, hogy Anna füstöt köhög fel, majd mindketten nevetnek.

Sándorral forog a világ. Elrohan.

(...)

Álmában a város alá kell ereszkedjen ismét. Nyolc éves; kezében egy elemes lámpa, és egy félig rágott kalács.

Felfedezőúton jár. Ki akarja deríteni, miért mozognak a házak, és hogy mi morajlik a város alatt.

Ahogy eltűnik egy sötét szervízalagútban, fulladni kezd. Próbál felébredni, de Anna ül a mellkasán, és nem engedi; szájából füstként szakadnak fel idegen betűkkel írt verssorok.

Fel kell ébrednem.

A mélyben fény izzik, és meleg van, irtóztatóan meleg. Bogarak százai iszkolnak mellette, csótányok és százlábúak, a hőség felé. Befordul egy sarkon,

Anna, ott, a padon

elvakítja a tűz

Fel kell ébrednem!

és amikor fuldokolva magához tér az ágyában, Dömös Sándor emlékszik újra. Emlékszik a sárkányra a város alatt. Fullad, ahogy a sárkány fuldoklott a szennyes vascsövek és áramtól izzó rézdrótok között; és emlékszik rá, a legszebb lányra, ott, a sárkány szemeiben.

Emlékszik a fájdalmára, és arra, hogy teljes szívével szereti attól a naptól kezdve, hogy megszólította őt. Újra meg akarja menteni, amíg eszébe nem jut az is, hogy a sárkány másvalakire vár, másvalakiért teszi tönkre magát mélyen az utcák alatt, betonba és csövekbe gabalyodva, küzdve ezer épület súlyával minden korty levegőért...

...Sándor újra önmaga lesz, tipródó és ijedt gyerek, aki majd tíz éven át futott a felelősség elől. És a tízes kegyetlen szám, kivált, ha barátok közzé ékeli magát: Sándor már nem tudja, merre keresse a sárkány bajnokát, a korábban lovagot. A legjobb barátját. Akit a sárkány helyette szeret.

Csak azt tudja, hogy kerüljön, amibe kerül, neki útra kell kelnie, és meg kell találnia. El kell mondja neki végre, mielőtt újra el nem éri a Feledés. Hisz a gyávasága és önzősége miatt haldoklik egy lány a sárkány szemében - és neki könnyebb volt dühösnek és csalódottnak lennie.

Könnyebb volt nem emlékeznie.