Sápadtan araszol a nap a látóhatár fölé. A vonat ablakánál állva várom, mikor festi hajad színére az eget, de anélkül fakul bíborból kékbe, hogy felismernélek benne.
Keserű, el nem kerülhető árulás.
(...)
Érintésed az eső rajzolta az ablakomra. Könnyed volt, és hűvös; átsiklott rajta a fény. Gyémánt, súgtam oda.
A szél választ duruzsolt, de a hangod hiába kerestem benne.
(...)
Verebek szárnyán suhanunk, ködpamacsok között - hajnal vagy, hajad illatától lángol a rőzse, és arany csillog a göröngyök alatt.
(...)
A reggeli kávé oszlat el, a fásultan didergő tömeg. Már nem talállak magam mellett reggelente.
Hiányzol.
(...)
Egy tócsa tükrében látlak meg újra. Hűvös az éj; köd szitál, reszketve fészkeli el magát gallérom mögött.
- Szia - köszönsz félrehajtott fejjel.
Egy lámpa narancs glóriát lehel arcod köré. Nézem, lépted fodrozza-e a vizet; de csak álmodlak, ismét.
Szótlanul zuhanok át árnyékodon.
(...)
Arcod ívét tíz konok év magánya üti a párnára reggel. Ne láss így--
(...)
Álmomban vasárnap hajnal van. Körbejárjuk évgyűrűidet; szemedre mély sebeket tép a magány. Ezúttal az én ujjaim isszák fel arcodról a gyantát.
Később hegyek közt járunk. Hajadba rejti arcát az alkony, és én hasztalan kereslek az erdő hulló vörösében.
(...)
Hajnal lobban; bíbor füst dermed feszengve a csillagokra. Könnyeid arany ívét lassú, kimért mozdulatokkal karcolja azúrra az eszmélés.
No comments:
Post a Comment